Világszerte az étlapok éllovasai: a lazacok és a pisztrángok, de vajon csak véletlen, hogy e nemes halakat egy kalap alatt emlegetjük, avagy van köztük valami családi kapcsolat (?) –kérdezhetné Vágó István a versenyzőjétől, amikor az, a tízmilliós kérdéshez ért.Sokan közülünk, kapásból rávágnánk, - semmi, de semmi kapcsolat nincs a halak között,- és ezzel a válaszunkkal már el is buktuk a fődíjat. Miért? Nos, megpróbáljuk elmagyarázni.
A lazacfélék közé a lazacok, a pisztrángok, a dunai galócák, a szajblingok és a marénák tartoznak, és kiváló minőségük miatt csaknem valamennyi igen drága és minőségi étkezési hal. Ez elsősorban a vadon élő példányokra vonatkozik, ugyanis a lazacokat már régóta tenyésztik nagy tömegben, azaz kereskedelmi volumenben, és a tenyésztett példányok természetesen lényegesen olcsóbban kaphatók. Különösen kifizetendőnek bizonyult –mind a minőség, mind pedig a mennyiség –az atlanti lazac (Atlantic salmon) melyet, a norvég, skót, ír partok a Golf-áramlat által felmelegedett vizeiben szaporítanak, mesterséges körülmények között. Időközben Észak-Amerikában is megkezdődött a haltenyésztés, itt a Csendes-óceáni fajokkal kísérleteznek, mint például a királylazac (King salmon) . Ami a pisztrángokat illeti, az Atlanti-óceán mindkét partvidékén főként a szivárványos pisztrángot tenyésztik, mely a Csendes-óceán amerikai partvidékeiről származik ugyan, de már 1880-ban honosították Európában. Ha megfelelő táplálékot kap, húsa „lazac-rózsaszínűvé” válik, éppen emiatt sok helyütt „lazacpisztráng” néven kerül kereskedelmi forgalomba.